Szivárványos Albion

Mivel elég sokat kell gyalogolnom a szupermarketig, és rendszerint minimum 4 liter teát töltök magamba naponta, bizony sokszor megesik, hogy kénytelen vagyok igénybe venni az ottani mellékhelyiséget. Ennek ellenére minden egyes alkalommal rácsodálkozom arra, hogy a helyi hölgyek bizony miután elvégezték a dolgukat, kecsesen kilibennek, illetve gyakrabban - a súlyukra való tekintettel - inkább kidöcögnek a mosdóból, anélkül, hogy igénybe vennék a kézmosási lehetőséget, ami pedig egyébként maximálisan szolgálja a betévedő vásárló kényelmét, ugyanis a delikvensnek mindössze annyit kell tennie, hogy odatartja a kezeit, majd először kap egy adag szappant, majd langyos vizet, végezetül ugyanott beindul a kézszárító.

Először rendszerint nekiállok magamban fohászkodni, hogy elmenőben legyenek már, és ne vásárlás előtt... Aztán igyekszem magam meggyőzni, hogy amennyiben vásárlás előtt vannak, akkor se nagyon fogdossák össze a zöldségeket, meg egyebeket, amiket én általában veszek, tekintve, hogy az emberek itt általában készételeket, chipset és tekintélyes mennyiségű édességet pakolnak a kosaraikba.

Ezek után semmi értelme nem lenne azon csodálkoznom, hogy az NHS, vagyis a helyi tébé mostanság főműsoridőben minden nap népszerűsíti a kézmosást, bemutatva annak helyes technikáját is.

...remélem, sikerrel járnak...

... ítéletidő, áprilisi hó, süvöltő szél, csontig hatoló hideg. Három napja még nyár volt, igaz, helyi viszonylatban nyár, de nyár, ma pedig kénytelen kelletlen újra bekapcsoltam a fűtést. Az utca kihalt, csak egy-egy taxi robog sietve, a fekvőrendőrökön dobbantva, agresszíven.

Nem finom, csöppet sem finom. sőt, kellemetlenül mélabús. Bár belátom, a természetnek szüksége van rá, szárazságról regéltek már a hírek, a kis előkertünkön is láttam, hogy bizony a füvünk esőre áhítozik. Remélem, most boldog. Legalább a fű. Mert bizony ember legyen a talpán, aki nem sápítozik. Én sápítozok. De közben igyekszem bőszen a gyepre gondolni.

A napokban megtudtam, hogy azok a tojások, amikre oroszlánt pecsételnek, mind kezelve vannak szalmonella ellen. Aztán észrevettem, hogy az általam vásárolt tojások közül a legolcsóbb fajtán is ott mosolyog az oroszlánka, ami engem mérhetetlen elégedettséggel tölt el, tekintve, hogy én és a szalmonella nem vagyunk barátok, sőt, az én részemről még némi félelemmel teljes megvetés is jellemzi a kapcsolatunkat.

No meg aztán szeretnék magamnak egy játszóblogot is, ahol csak úgy csaponghatok jobbra-balra, karikába!

Lassan egy éve élünk, éldegélünk a nagy európai szigeten, és sok megmosolyogtató, szívetmelengető, bosszantó, meglepő, netán furcsa dologra csodálkoztunk vagy éppen legyintettünk rá, amiknek sajnos egy részét vélhetőleg már örökre elvesztettük. És hogy ez a jövőben kevésbé eshessék meg, úgy döntöttem, itt örökítem meg virtuálisan ezeket az eseményeket, gondolatokat. Nem tagadom, eljátszottam egy igazi színes-míves-szagos ódivatú napló vezetésének gondolatával is, de végül egyelőre sutba dobtam az ötletet, mondván a napló nem dátumozza magától a bejegyzéseket. No meg aztán az is eszembe jutott, hogy valahányszor a családtagjaim, barátaim, ismerőseim megkérdezik, hogy mi újság, kapásból rávágom, hogy semmi. És nem jut eszembe olyanokról beszélni, hogy esténként, amikor néha kilépek merengeni a házból, és köd borítja az utcát, és sehol semmi mozgás vagy zaj, akkor megszáll az az érzés, hogy valóban a ködös Albionban vagyok, de nem a 21. században, hanem egy időtlen síkban, ahol mindig minden változatlan, békés, és a köd nem ellenség, hanem barát, afféle buddhista szerzetes módjára. Vagy olyanokról sem, hogy mennyire imádom, hogy itt a szemeteslapáthoz jár egy tökéletesen beleilleszkedő minisöprű, ami zseniális, mert a söpredéket nem kell a nagy söprűvel a lapátra ügyeskednem, és mivel a kissöprű a lapátba van pattintva, a kritikus pillanatban mindig kézbél van. De arról sem állok neki sose mesélni, hogy mennyire mókás, hogy amint beköszönt a 13-15 fok, és süt a nap, és fél órán át garantáltan szélcsend van, minden ötödik ház előkertjében feltűnik egy összecsukható kempingszép, benne egy meglehetősen nekivetkőzött sörösdobozzal a kezében napozó hím avagy nőnemű egyénnel. Na de mostantól majd jól elküldöm mindenkinek a linket, és akkor majd ha akarják, itt elolvashatják, hogy mit láttunk, hallottunk, élveztünk. És végső indokként az is itt van, hogy napok óta olvasom Mademoiselle Pickwick Portfolio nevű blogját, és teljesen magával ragadott, és végképp megerősítette bennem, hogy igen bizony, ilyet én is akarok. Úgyhogy ezennel neki küldöm gondolatban a köszönetemet és akkor már a jókívánságaimat is, és bízom benne, hogy előbb-utóbb összeszedem a bátorságom, és írok neki egy levelet. Vagy legalább egy kommentet...