Szivárványos Albion

Lassan egy éve élünk, éldegélünk a nagy európai szigeten, és sok megmosolyogtató, szívetmelengető, bosszantó, meglepő, netán furcsa dologra csodálkoztunk vagy éppen legyintettünk rá, amiknek sajnos egy részét vélhetőleg már örökre elvesztettük. És hogy ez a jövőben kevésbé eshessék meg, úgy döntöttem, itt örökítem meg virtuálisan ezeket az eseményeket, gondolatokat. Nem tagadom, eljátszottam egy igazi színes-míves-szagos ódivatú napló vezetésének gondolatával is, de végül egyelőre sutba dobtam az ötletet, mondván a napló nem dátumozza magától a bejegyzéseket. No meg aztán az is eszembe jutott, hogy valahányszor a családtagjaim, barátaim, ismerőseim megkérdezik, hogy mi újság, kapásból rávágom, hogy semmi. És nem jut eszembe olyanokról beszélni, hogy esténként, amikor néha kilépek merengeni a házból, és köd borítja az utcát, és sehol semmi mozgás vagy zaj, akkor megszáll az az érzés, hogy valóban a ködös Albionban vagyok, de nem a 21. században, hanem egy időtlen síkban, ahol mindig minden változatlan, békés, és a köd nem ellenség, hanem barát, afféle buddhista szerzetes módjára. Vagy olyanokról sem, hogy mennyire imádom, hogy itt a szemeteslapáthoz jár egy tökéletesen beleilleszkedő minisöprű, ami zseniális, mert a söpredéket nem kell a nagy söprűvel a lapátra ügyeskednem, és mivel a kissöprű a lapátba van pattintva, a kritikus pillanatban mindig kézbél van. De arról sem állok neki sose mesélni, hogy mennyire mókás, hogy amint beköszönt a 13-15 fok, és süt a nap, és fél órán át garantáltan szélcsend van, minden ötödik ház előkertjében feltűnik egy összecsukható kempingszép, benne egy meglehetősen nekivetkőzött sörösdobozzal a kezében napozó hím avagy nőnemű egyénnel. Na de mostantól majd jól elküldöm mindenkinek a linket, és akkor majd ha akarják, itt elolvashatják, hogy mit láttunk, hallottunk, élveztünk. És végső indokként az is itt van, hogy napok óta olvasom Mademoiselle Pickwick Portfolio nevű blogját, és teljesen magával ragadott, és végképp megerősítette bennem, hogy igen bizony, ilyet én is akarok. Úgyhogy ezennel neki küldöm gondolatban a köszönetemet és akkor már a jókívánságaimat is, és bízom benne, hogy előbb-utóbb összeszedem a bátorságom, és írok neki egy levelet. Vagy legalább egy kommentet...